jagermeister
Webáruház

Jagermeister az igazán különleges pillanatokhoz

Kevés olyan karakteres italról adhatunk számot manapság, ami már az üveg formájából, kialakításából, illetve a nedű színéből is tökéletesen kikövetkeztethető.

Nos, a Jagermeister ezek közé sorolható. A már-már ikonikusnak számító alkoholos italt a feltalálásakor még gyomorcsillapítóként alkalmazták. Ennek köszönhető az, hogy az italnak, amit Alsó Szászországban, Wolfenbüttel városában állítanak elő, több mint 56 gyógynövényt nevezhetünk meg összetevőjeként.

A márka példányai közül azt láthatjuk, hogy a Jagermeister viszonylag sok különböző ízt, illetve kiszerelést tud felsorakoztatni. Az eredeti ízzel bíró ital rendelkezik hagyományos Manifest, Cold Brew, vagy éppen Scharf termékkel is.

Az ezek között lévő különbséget az összetevőkben lelhetjük fel. A Jagermeister Scharf például gyömbérrel van megbolondítva, míg a Manifest sokkal testesebb, amiért főként a narancs, a kardamom és az ánizs felel. Továbbá a Cold Brew a kávé igazi rajongóknak lett kifejlesztve, ugyanis a gyógynövények mellett, a koffeiné a főszerep.