brikett
Webáruház

Jó választás a zsákos szén

Mindenki a lehető legegyszerűbben és hatékonyabban szeretne fűteni, természetesen úgy, hogy a tüzelőanyagra se kelljen sokat költeni. Ezekre a problémákra adja meg a választ a brikett. Manapság már nem csupán a régi fajta, hanem az új fejlesztésű is megvásárolható, például a matrabrikett.hu oldalon, ahol temérdek egyéb produktumot is szemügyre vehet a vásárló.

Aki még nem szerzett be ilyet, jogosan teheti fel a kérdést, hogy a brikett mivel jobb, mint a sima fekete vagy barna szén, illetve miért is tanácsos alapból ezt választani? Azt minden tapasztalt vevő tudja, hogy amikor fűtőanyagot akar megannyi szempontot szükséges figyelembe venni annak érdekében, hogy a jó döntést hozza meg az ember.

A legfőbb szempontok közé tartozik a brikett reális ára, annak a jó fűtőértéke és a könnyű szállíthatósága is. Akik már használták ezt, tudják, hogy sok téren jobb, mint a fa, ami még mindig egy elterjedt fűtőanyag. Azonban a legnagyobb baj, hogy a jelenleg kapható tűzifa nedvességtartalma túl magas.

Ez rontja az égés hatásfokát, és emellett a kazánt is károsíthatja. Ezzel szemben például a feketeszén brikett teljesen száraz, illetve a fűtőértéke is kifogástalan. Akinek ez valamilyen oknál fogva nem válik be, az nyugodtan dönthet a zsákos szén mellett. A matrabrikett.hu internetes áruházban a diószén háromszoros szűrés után kerül csomagolásra.

Amikor az osztályozásra kerül sor, akkor a szakemberek nagyon hatékonyan képesek a por több mint 90%-ár kiszűrni a zsákos szén termékből. Ha ez megvan, akkor a vállalkozás hatalmas csarnokában, optimális körülmények között tárolják azt. A zsákos szén kétszeres porszűrő rostán keresztül kerül tartós big bag zsákokba.

A 25 kg-os kiszerelés teljes mértékben megfelel az EU-s szabványoknak, és a használatával a tárolás, illetve a felhasználás is sokkal egyszerűbb. A zsákos szén hamutartalma maximum 20%, a kéntartalma 5%, és a fűtőértéke elérheti akár a 3 ezer kcal/kg-ot is, ami 12.500 KJ/kgnak felel meg. Nem mellesleg ennek a nedvességtartalma nem haladja meg a 30%-ot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük