A mérleg nyelve határozottan a hölgyek felé billen, ha arról van szó, a két nem képviselői közül ki az, akit jobban érdekel a kötés és a horgolás világa. Nem új keletű jelenség ez, hiszen a szóban forgó tevékenység, amióta világ a világ, a nők körében volt népszerű. A pamut fonal a hölgyek legjobb barátja, már évszázadok, sőt, évezredek óta szolgál hasznos alapanyagul a szemet gyönyörködtető, praktikus holmik megalkotásához.
Persze a kézimunkázás ezen válfaja és ezzel együtt a pamut fonal is, nem kevés változáson esett át az elmúlt hosszú évek során. Míg korábban csak és kizárólag a praktikusság céljából születtek meg ezek a természetes, durva elemi szálból készített használati tárgyak, többnyire ruházati elemek, addig napjainkban már inkább a manapság divathóbortnak számító tevékenységnek hódol az a hölgy, aki kötőtűt és pamut fonalat ragad.
Szerencsére a technológia előre haladásával a pamut fonal is sokat fejlődött, már ami a kivitelezést illeti. Az említett alapanyag előállítása azonban még mindig a régi hagyományokon alapszik, ugyanis a gyapjúnak, amiből a gombolyagok készülnek, megvan az a hasznos tulajdonsága, hogy roppant érzékeny a hőre, emellett pedig könnyen és gyorsan nemezelhető.
Ma a pamut fonal színes és széles felhozatalának a képzelet sem szabhat határt, így némi kézügyesség és gyakorlat fejében, a legmerészebb, féltve őrzött álmainkat is megvalósíthatjuk, főleg ha a Nordfonal webáruház termékpalettájáról válogatunk, ahol természetesen kötésmintákat is találunk.