baba overál
Webáruház

Sok szempontból előnyös a baba overál

Egyes szülők előre félnek a téltől, hiszen még nem tudják, hogy mibe is fogják öltöztetni a gyermeküket, és milyen ruha mellett érdemes dönteni ekkor. Szerencsére a dolgot leegyszerűsíti a tény, hogy bőven van miből válogatni. Ott van a nagy kedvenc, az egyrészes, textilből vagy vízhatlan anyagból készült, bélelt baba overál, ami sokak szerint egy nélkülözhetetlen téli kiegészítő.

Sok típusa kapucnival és/vagy leszerelhető kesztyűrésszel, lábfejrésszel kapható. A legtöbb változata elől cipzáras, de van olyan is, ami patentos kialakítással rendelkezik. A szülők nagy többsége a még egyedül nem közlekedő, alig pár hónapos csecsemő esetében döntenek a baba overál mellett.

Abból a szempontból azonban annyira nem épp praktikus ez, hogy nehezebb ezt ráadni a szülő szeme fényére, mint például a bundazsákot. Előnye persze az, hogy sokkal könnyebb viszont bekötni biztonsági övvel a bébit az autós ülésbe, hordozóba is. Ha a baba overál rajta van a gyermeken, akkor már nem kell sem a kabáttal, sem pedig a sapkával foglalkozni, hiszen mindkettő szerepét átveszi ez.

A hűvösebb időben szükség lehet egy vastagabb takaróra is a babakocsiban. Mit lehet a baba overál alá adni? A hosszú ujjú body és a rugdalózó vagy harisnya gyakran a legjobban választást jelenti, amire egy vastag pulóver és alulra egy nadrág, vastag zokni vagy mamusz jöhet.

A bababolt, ahol minden kapható

A Pindurka internetes shoppal biztosan sok olyan szülő megismerkedett már, aki szerette volna a babakellékek vásárlását egy helyen megoldani. A bababolt a téli időszakra is fel tudja készíteni a szülőket és a gyermeküket egyaránt. Nyilván hiába van hideg kint, hiába fagyott be szinte minden, a gyermek igényli a friss levegőt.

Habár tény, hogy nehezebben indul útra ekkor a család, hiszen az időjárás nem épp a legkedvezőbb, de az biztos, hogy néha-néha bizony ki kell lépni a lakásból. A teljes felkészülésben maximálisan rendelkezésre áll a Pindurka bababolt. A szakavatott munkatársakkal rendelkező bababolt pontosan tudja, hogy a téli öltözet két szerves része lehet az overall és a bundazsák.